Szívós János( 1947-05-12 - )

---

Született: Kecskeméten, 1947. május 12-én. Anyja neve: Viski Erzsébet. Kecskeméten él és alkot 40 éve. Politikához és mûvészeti irányzathoz nem érzi magát elkötelezettnek.
Szabadelvű művész.

Szín-tézisek

Szívós János képei

Kopin Katalin mûvészettörténész
(Új Mûvészet, XVII. évfolyam, 2006. május 42. oldal)

Szívós János kecskeméti festő művészete alig néhány éve vált a nagyközönség számára nyilvánossá. Hiába keressük nevét lexikonokban, irányzatok és csoportok zászlaja alatt. Egy autonóm, önépítő művészről van szó, kinek sem vállalt mestere, sem irányadója nem volt. Hosszú évek magányában érlelődtek művei, s az újabbak mindig elemésztették a régi alkotásokat. Szívós negyven éve alkot és semmisít meg műveket. A kecske­méti Kortárs Galéria falain csak 2000 után készült alkotásokat láthatunk, a folyamatot, az utat, ami idáig vezetett, nem segítenek rekonstruálni korai művei, negyven év összegzé­sével, szintézisével szembesülünk.
Szívós művészetének kulcsszava a szín. A színek festészetében önálló gondolati tarta­lommal bírnak, erőteljes, plasztikusan megje­Ienített színsávjai végtelenné feszítik a képte­ret. De nem ösztönös gesztusfestészettel állunk szemben, hanem aprólékos, kidolgozott, tuda­tosan megtervezett képépítéssel. Művészetének technikai megoldásait vizsgálva a leg­szembetűnőbb, hogy a festékkel háromdimen­ziós anyagként bánik. „Festékreliefeket” hoz létre az akár negyven rétegben felvitt anyag­ból. Festményeinek felülete a fatörzsek plasztikus mintázatát idézi. Ezt a domborműérzetet erősí­tik a képfelületre applikált nádszálak (Tavaszo­dik, 2005; Atlantiszi relikviák, 2005) vagy hullámlemezek (Foltos táj, 2006).
Piktúrájának egésze szimbolikus, legtöbb képén a szín a legfőbb jelképhordozó.
Az arcvonások nélküli fejsziluettek mindegyikét farkasfog-mintázatú korona vagy dicsfény övezi.
A természet ihlette képek mindegyike ma­gas érzelmi hőfokról árulkodik. A természet egységének megbomlása miatt érzett aggodalom, a természetféltés motiválja ezen művek létrejöttét. A széttöredezettséget, a harmónia hiányát hivatottak kifejezni a festett „mozaikdarabokból” összeillesztett kom­pozíciók (Tengermély korallokkal, 2005; Éden, 2005). A természetélmény által inspirált képek némelyike eljut a transzcendensig (Buja táj, 2006).
A valós élményekből táplálkozó alkotásoktól jól elkülöníthetőek a spirituális tartalmú művek. A művész itt olyan in­dividuális ambíciókat boncolgat, melyek már-már szétfeszítik a műalkotások konvencionális értelmezési lehetőségeit. Ez a független, besorolást nem tűrő művészet sűrített élményanyagokat téziseket közöl érzelmekről, benyomásokról, a világhoz való viszonyokról.
Szívós János művészetét ezidáig két katalógus foglalja össze. Várhatóan 2007-ben kerül sor egy „életmű”-kiállításra, melyen azonban feltehetően újra csak összegzésekkel találkozhatunk.

 

Született és teremtett formák

Szívós János kiállítása

P. Szabó Ernõ mûvészettörténész
(Új Mûvészet, XVI. évfolyam, 7. szám, 2005. július 30–31. oldal)

Minden tipológia csak azért születik, hogy azután a valóság jelenségei szétfeszítsék, megkérdőjelezzék a kategóriákat. Heinrich Lützeller például három alapformát különböztet meg a festészetben, az elemi, a játékos és a keletkező formát, egy negyedik formafajta említésével máris megkérdőjelezi saját rendszerét, hiszen a különböző fajta rendek kialakítása mint forma önmagában azzal, hogy a különböző formákat ötvözi, a lehető legváltozatosabb módon átalakítja azokat, az elemit játékossá, a játékosat keletkezővé, ezt pedig elemivé alakítja át. Olyan ez, mint amikor egy olyan kaleidoszkópot forgatunk szemünk előtt, amelynek prizmája megsokszorozva mutatja be a világ jelenségeit, s minden pillanatban, minden mozdulatot követően máshogyan.

A művészi formarendek mindig megismételhetetlenek, hiszen a személyiség teljességét tükrözik, ráadásul a különböző mozzanatok, a szín, a faktúra, a műben megjelenő mikro- és makrorészletek, a figurális és nonfigusális elemek szüntelen egymásra hatásából születnek. Malevics és Tóth Menyhért egyaránt festettek fehérre fehérrel, lévén azonban, hogy ezen az egybeesésen túl műveik legtöbb lényegi eleme eltérő, műveik a képépítés egymástól igen távoli világait képviselik.

A Kecskeméten dolgozó Szívós János festményeinek némelyike mintha csak a fent említett tipológiával kapcsolatos ellentmondást kívánná igazolni: a különböző alapformák egymás mellettisége, szüntelen kölcsönhatása gazdag képi világot teremt, amelynek formálódásában a strukturális-szerkezeti változásoknak éppen olyan lényeges szerepe van, mint a monokróm és a kifejezetten kromatikus részletek kölcsönhatásának, az arányok, léptékrendek módosulásának, a fakturális értékeknek, amelyekhez gyakran a műbe épített idegen anyagok plasztikai-a felületet ritmizáló hatása járul.

Hogy hogyan formálódott olyanná világa, mint amilyennek láthatjuk a jelenben – elsősorban a kecskeméti Kortárs Galéria termeiben bemutatott összeállításnak köszönhetően –, arról a kívülálló keveset tudhat meg. Szívós festői munkásságáról korábban a külvilág legfeljebb néhány csoportos tárlat révén értesülhetett, amiben egyaránt része van annak, hogy autodidaktaként pályakezdése eleve elhúzódott, s annak, hogy műveinek egy-egy kedvezőtlen fogadtatása, a válogató zsűrik elutasító döntése után több alkalommal is évekre lemondott a nyilvános szereplésről. „Magamnak festettem képeimet, majd átfestettem, megsemmisítettem őket, de a belső hang mindig figyelmeztetett: fess!” – írja vallomásában, amelyben „mestereiként” Rembrandtot, Caravaggiót, Cézanne-t jelöli meg, útja egyengetőiként pedig azokat a kecskeméti művésztelepen dolgozó művészeket, akiktől fiatalon az első biztatást kapta.

A legfontosabb inspiráló élményekről művei címei beszélnek: egy-egy mű megszületésében fontos szerepe lehet a természet örök körforgása adta benyomásoknak (Tél van, Őszi zápor, Nyár), az utazásoknak (Nyári utazás,Utazás), az utazások során felfedezett kulturális, építészeti, művészettörténeti örökségnek (Velencei karnevál I-II.), a nagyváros dinamikájának illetve a városszerkezet kompozíciós értékeinek (Nagyváros, Margitsziget). A látvány leképzése helyett azonban színbeli, fakturális értékekkel modellezi a benyomásait, illetve formálja át a képépítés törvényeinek megfelelően. Mivel pedig ilyen áttételesen jelennek meg művein a közvetlen látványelemek, a Szívós-képek megszületésében, formálódásában elsősorban a világhoz való emocionális viszonynak, sejtéseknek, látomásoknak van fő szerepük (Tiszta érzés, Lebegés, Eltávolodás, Szerelem).

A legutóbbi években született művek többsége egy-egy téma különböző variációiként, lazán összefüggő sorozatok részeként született meg. Az egyik sorozat darabjain a szinte monokróm alapsík fakturális értékei, illetve az egymástól távol elhelyezkedő, többé-kevésbé szabályos, de nem monoton ismétlődésű színes részletek dialógusa teremt meg a képi feszültséget, a másikon szinte a bizánci mozaikok vagy a középkori üvegablakok sűrűségét, intenzitását idézően tömöríti az erőteljes színfoltokat, hogy azután a sorozat további darabjaiban egy újabb léptékváltással ismét nagyobb, egynemű színfoltokkal robbantsa szét a harmonikus képi struktúrát.

A képi alaptípusok felsorolása persze éppen úgy nem tükrözheti a művek sokféleségét, mint ahogyan az alapformáké sem. A fenti csoportokba sorolt művek mellett jó néhány olyat találhatunk, amelyek egyes mozzanataik alapján az egyik, a másik alapján a másik csoportba lennének sorolhatóak. Mindenesetre karakteresen körülhatárolhatóak azon művei is, amelyek létrehozásakor nádszálakat helyezett a felületre. Ezzel egyrészt a mű plasztikai-fakturális értékei gazdagodtak, másrészt újabb, léptékét, ritmusát illetően is különleges elemmel bővült a kompozíció. Ráadásul olyan elemmel, amely a természet organikus rendjét idézi, ezzel pedig a művészet számára is döntő jelentőségű összefüggésekre, az anyagi és szellemi értékek egységére, a természeti és a művészet által megteremtett világ rokon voltára hívja föl a figyelmet.

 

Kedves János bátyám,

Festményeid Könyvéhez kellene most egy oldalt ajándékoznom.
Nem adhatunk mást, csak, mi lényegünk: - Lucifer óta.
Kiugró (mármint a céhből kiugró) művészettörténész-hallgatóként huszonöt éve találkoztam Tom Wolfe nevével.
Ő mindenről leszedte a keresztvizet, éppúgy, mint ötven évvel korábban, - apáink egyetemi idejében - a mi Szabó Dezsőnk.
Őt sem illik idézni mostanában, mert semmiféle elvárás mentén nem felel meg.
Még magának is ellentmondott.
Következzék hát az amerikai zsurnalizmus egyik legnagyszerűbb regényírója: Tom Wolfe.
A FESTETT MALASZT huszonhárom éve jelent meg magyarul az Európa Könyvkiadó Mérleg sorozatában.
Idézem, - Ige helyett.
Ígérem, szórakoztató lesz, ahogy a Színház is mindig az, -valamiféleképpen.
Nem tehetünk róla, hogy bennünket alkatilag a tout-le-monde bosszantása szórakoztat.

„ - Nem, a művész nem akar nagyon eltávolodni… Egy saroknál semmiképp nem messzebb a le monde-tól, Balzac oly találóan jellemzett milieu-jétől, azok társaságától, akiknek divatban lenni mindig fontos – az arisztokraták, a nagypolgárok, a könyvkiadók, írók, újságírók, impresszáriók, színi csillagok világától, sohasem távol attól, „ahol minden történik”…
… Tout le monde… Mind e világ… Mint ahogy „mindenfelől azt hallom”… Legalábbis azoktól, „akik számítanak”, „az okosoktól”, akik legalább olyan ravaszak, mint amilyen okosok, testületileg.
A nagyralátó művész, aki sikerre tört, mostantól sűrűn forgatta pszichológiai köpönyegét. Jobbik valóját a testvérületek, a bohémélet polgárellenes értékeinek kellett szolgálatába állítania. Imádnia illett a szent szegénységét, bár az Alsó-Manhattan főforgalmi útjáról a robbanómotorok kipufogói már akkoriban félujjnyi vastagon terítették a koromszemcséket a döglött csótányokra a villanyrezsón, mire a művész hasa reggelire harangozott…
Ráadásul imádnia kellett az Avantgarde csalfa istenét is. Ájtatosabbik fél szemét jól nyitva kellett tartania, nehogy elkerülje a figyelmét, miféle az őszi idényben a Századunk Áttörésére rendelt avantgarde csákány fejtőhegyének nádalása, köszörülete, repesztése… csupán, hogy a művészek közösségén belül számítson valakinek, nem egyébért. Ehhez az áhítathoz, ehhez a buzgalomhoz még nyílt szívet is követeltek. Másrészt a ravaszabbik szemét azért kellett nyitva tartania, hogy el ne szalassza a le monde-nak azt a tagját, amelyiknek éppen rajta akadt meg a szeme. Hát nem fedeztek még fel? Vagy az új stílust (mármint barátaim és szerénységem új stílusát) sem fedezték fel? Hol élnek? Nem is hallottak a Befeléfestésről (Kifeléfestésről vagy az Aránysalátáról vagy a Feszkóról vagy a Lejmizmusról)? (Huhu! Itt vagyunk! ) … mert azt a szíve mélyén jól tudja minden művész, akárhogy pironkodik (Műtörténet! Lesz-e enyhülésed!), hogy sikerrel csak is a le monde kínálhatja.
Egy pillanatra lehunyhatja mind a két szemét és megpróbálhatja elhitetni magával, hogy munkája páratlan, és elég, ha ő tudja… hogy más művészek becsülését élvezi… és hogy nevét aranybetűkkel jegyzi majd fel a műtörténet… valójában mégis sejti, hogy áltatja magát. A nevem meglegyen a jézusmárjáját! Vagyis legalább a neve forogjon a múzeumi ügyvezetőségek, képcsarnok-tulajdonosok, gyűjtők, műpártolók, igazgatósági és kuratóriumi tagok, kulturális üdvöskék ajakán, a körülöttük nyüzsgő újságírók – rohadnának meg – tollán… Hát tehetünk mást? - ” -
Eddig a Wolfe-idézet. S miközben ’A Bauhaus-tól a Mi házunkig’ még a „Talpig férfi”-t is elolvastuk a „Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal” óta, - a Második Háború óta eltelt elméletek (és még ócskább gyakorlatok) korában mi sem tehettünk mást.

Még mindig jobb, mintha csak irkálnánk egymásról.
A képek megmaradnak, a Világ pedig alapvetően szórakoztató.
Ehhez kívánok Neked szeretettel derűt,

Dr. Bodolay Géza, D.L.A.

Kecskeméten, 2007 márciusában.

---

SZÍVÓS - TRIOMPHE

Galérie Kortárs

Magasin d’objets d’art

Adresse: Hongrie 6000 Kecskemét, Rákóczi út 5., tél. +36 20/9475-404

e-mail: szivos.art@fibermail.hu ; www.festmeny-mutargy.hu

 

János Szívós, peintre

Né à Kecskemét, le 12 mai en 1947. Le nom de sa mère: Erzsébet Viski. Il vive et crée à Kecskemét depuis 40 ans. Il ne se sent pas engagé ni à la politique ni aux tendances artistiques. Il est un artiste avec de l’esprit large.

Synthèses de couleur

Les tableaux de János Szívós

Katalin Kopin, historienne de l’art

(Új Művészet, année XVII., le mai 42. 2006, page 42.)

Il n’y a que quelques années que l’art de János Szívós, peinteur Kecskemétois est livré à la publicité. On a beau chercher son nom dans les dictionnaires ou bien sous la bannière des tendances et groupes différents. Il s’agit d’un artiste totalement autonome qui n’avait ni un maître ni même un directif. Ses oeuvres mûrissaient pendant des longues années de solitude et les nouvelles oeuvres consummaient toujours les anciennes. Cela fait quarante ans que Szívós construit et consume des oeuvres. Sur les murs de la Galérie Kortárs on ne peut voir que des oeuvres exécutés après 2000. C’est pourquoi ses compositions prématurées ne nous aident pas à obtenir la reconstruction du processus, de la voie qui l’a conduisait jusqu’ici – nous rancontrons le résumé, la synthèse de quarante ans.

Le leitmotif de l’art de Szívós est la couleur. Dans sa peinture, les couleurs se portent un contenue de réflexion autonome et ses raies de couleur plastiquement évoquées tendent à faire éclater le cadre sur l’infini. Pourtant ce n’est pas une peinture de geste instinctive mais une construction d’images concientes et tout détaillée. En examinant les solutions techniques de son art, le plus flagrant est qu’il utilise la couleur comme matière de trois dimension. Il compose de ’reliefs de couleurs’ en appliquant la matière même en quarant écailles. Le surface de ses tableaux évoque le dessin plastique des troncs d’arbre. Cette imression de relief est encore plus évident en regardant les roseaux (Il vient, le printemps, 2005; Reliques d’Atlant, 2005) ou bien des trôles ondulées (Paysage taché, 2006) appliqués sur la surface. Toute sa peinture est symbolique et sur les tableaux, dans la plupart des cas, la portant du symbol principal est la couleur.

Les silhouettes de tête sans traits sont entourées de couronnes avec des décors de dents de loups ou bien par une auréole.

Les tableaux inspirées par la nature représentent une imression affective très grande. C’est toujours l’angoisse concernant la désorganisation de l’harmonie de la nature qui est le leitmotif de ces oeuvres.

Les compositions assemblées de ’morceaux de mosaïque’ peints formulent une espèce de rupture, la manque de l’harmonie (Faune abyssale avec corails, 2005; L’Éden, 2005). Parmi les tableaux inspirées par l’expérience de la nature quelques-uns parvient la transcendence (Paysage luxuriant, 2006). On peut bien séparer les ouvrages puisés de la chose vécue et ceux qui sont spirituels. Ici l’artiste dissèque telles ambitions individuelles qui sont sur le point de faire éclater la possibilité d’une interpretation conventionelle des ouvrages. Cet art indépendant qui ne peut pas supporter aucun classement, nous fait connaître des expériences condensées, des thèses sur les sentiments, impressions sur les relations avec le monde. ’Jusqu’ici il y a deux catalogues qui résument l’art de János Szívós. Comme il est à prévoir en 2007, il aura lieu d’une exposition de son oeuvre où conjecturalement on ne va pas recevoir qu’un nouveau résumé.

Formes nées, forems créées

L’exposition de János Szívós

Ernő P. Szabó, critique d’art (Új Művészet, année XVI., numéro 7, juillet 2005, p.30-31.)

Toutes les typologies se réalise pour que les phénomènes de la réalité le fassent éclater en mettant un point d’interrogation après les cathégories. Heinrich Lützeller, par exemple, distingue trois formes principales dans la peinture qui sont les suivantes: forme élémentaire, ludique et naissante. Par la mention d’une quatrième forme, il déjà met un point d’interrogation après son propre système car la formation des ordres différents comme formes alliant des formes différentes, elle les transforme dans une manière très variée: l’élémentaire devient ludique, le ludique devient naissant et le naissant se transforme en élémentaire. Comme si on tournerait un tel caléidoscope dont le prisme nous fait voir les phénomènes du monde en les multipliant et qui les montre différemment à chaque seconde, après chaque mouvement.

Les ordres de forme artistiques sont toujours irrépétable car ils reflètent l’intégralité du personnage en plus les différents mouvements naissent de l’influence l’un couleur sur l’autre, de la facture, des détails micro- et macroscopiques qui apparaissent dans l’oeuvre, des éléments figurés et non-figurés.

Malevich et Menyhért Tóth ont également peint blanc sur le blanc mais au-delà de cette coïncidence la plupart des éléments principales dans leurs oeuvres représentent deux mondes lointains.

Parmi les oeuvres de János Szívós qui travaille à Kecskemét, il y a quelques un qui renforcent la contradiction dans la tipologie mentionnée ci-dessus: la coexistence des différentes formes de base et leur interaction permanente crée un monde riche dans la formation duquel ils jouent un grand rôle les changements structurals autant que la modification des mesures, les valeurs facturales à lesquels se joint souvent l’effet rytmique des matériaux étrangères à la surface plastique. Si on regarde ses peintures exposées à la Galérie Kortárs de Kecskemét, on connaît peu le comment de la formation de son univers jusqu’à présent. Sur l’activité de Szívós on n’était pas informé que par quelques expositions collectives ce qui s’explique par le fait qu’étant un autodidacte ses débuts on traîné en longueur et qu’après certaines critiques défavorables il a renoncé à la publicité pendant des années. ’J’ai peint pour moi-même, je les ai repeint et détruit mais j’antendais toujours la voix avertissante: peins!’- écrit-il dans ses confessions où il nomme parmi ses maîtres: Rembrandt, Caravaggio, Cézanne et il parle des artistes qui ont aplani sa voie et de la parte de qui tout jeune il a reçu les premiers encouragements.

Ce sont les titres de ses oeuvres qui parlent de ses expériences plus importantes et plus inspiratrices: les impressions sur le cycle perpétuel de la nature (C’est l’hiver, Averse d’autoumne, L’été), des voyages (Voyage en été, Voyage), l’héritage culturel de l’histoire de l’art et de l’architecture (Le carnaval de Venice) la dinamique de la grande ville et les valeurs de la composition des structures de la ville (Grande ville, Ile Margit) jouent un grand rôle dans la naissance d’un oeuvre. Pourtant au lieu de l’illustration du spectacle, il modèle ses impressions avec des couleurs et avec la facture et les transforme suivant les lois de la construction des images. Grâce à l’apparence figurée des spectacles directs dans la naissance des peintures de Szívós, c’est la relation émotionnelle avec le monde, les pressentiments et les visions qui jouent un rôle important (Sentiment pure, Flottement, Éloignement, L’amour). La plupart des oeuvres nées dans les années récentes sont une variation d’un thème et sont construites comme une partie de plusieurs séries cohérentes. Les uns représentent une espèce de dialogue et tension entre les valeurs facturales des surfaces monochromes et les parties colorées qui sont éloignées et régulières sans monotonie. Les autres représentent des vitrails du moyen âge ou bien les mosaïques byzantines par l’intensité des couleurs. On peut retrouver également des taches plus grandes et déjà homogènes qui quasi font sauter l’harmonie de la structure.

C’est évident qu’avec l’énumération des prototypes picturales, on n’a pas encore retracé la multiplicité des ouvrages. En dehors des oeuvres classé ci-dessus il y en a queles-uns qui pouvaient être classé après certaines qualités dans l’autre groupe. En tous cas on peut bien délimiter les oeuvres avec des roseaux sur la surface. De ce motif il a enrichi les valeurs plastiques et facturales de ses peintures et avec cela il a élargit sa composition pour posséder un élément et un rythme spécial. Par cet élément il évoque l’ordre organique de la nature et représente un aspect important sur l’union de monde matériel et spirituel et nous fait voir la relation entre la nature et l’art.

Mon cher János,

Je devrais t’offrir en présent une page pour le livre de tes peintures.

On ne peut donner de soi-même que ce qui est son essence – depuis Lucifer. Il y a 25 années que, historien d’art, j’ai rencontré le nom de Tom Wolfe. Il a dit de toutes les choses pis que pendre semblablement à Dezső Szabó à l’époque universitaire de nos pères. Ce n’est pas à la mode, le citer, non plus parce qu’il ne répodne pas à aucune exigence. Il se contredisait même. Je vais le citer au lieu d’une parole de vie.

Je vous promets qu’il va être divertissant comme le théâtre l’est toujours d’une certaine manière. Qu’est-ce qu’on peut faire si c’est cela qui nous amuse constitutionellement: l’embêtement du ’tout le monde’.

’Non, l’artiste ne peut pas s’éloigner tellement… Pas plus loin du coin de la rue du monde du milieu de Balzac caractérisé avec justesse, d’eux, pour qui être à la mode, c’est toujours important – loin des aristocrates des grands bourgois, des éditeurs, des écrivains, des journalistes, des managers, des stars. Jamais loin du lieu où ’tout se passe’.

’…Tout le monde…ce monde… Comme j’entends de partout’… Au moins de la parte de ceux ’qui comptent’ de la parte ’des sages’ qui sont aussi rusés que sage, corporativement.

L’artiste ambitieux qui a voulu le succès, retournait son veste psychologique. Sa meilleure substence, il la devait soumettre aux valeurs des anti-bourgeois de la vie bohème et des unions fraternelles. C’était comme il faut, adorer la pauvereté du saint pendant que vers Bas-Manhattan les motocyclettes tuyaus d’échappement des moteurs à combustion ont dégagé les grains de suie sur les blattes mortes du four électrique au moment où le ventre de l’artiste sonnait le petit-déjeuner.

En plus, il devait adorer le dieu perfide de l’Avant-garde. Il fallait avoir son oeuil plus dévot au vent de peur d’échapper à son attention le comment de la production d’une fente dans la saison d’automne, la rectification de la point du pic avant-garde ordonnée pour la Communication de Notre Siècle… seulement pour la raison qu’il soit quelqu’un dans la communauté des artistes, pour rien de plus. Pour cette dévotion, ils ont même exigé du coeur ouvert. Par ailleures, il fallait avoir son oeuil plus rusé de ne pas laisser échapper le membre dont les yeux se fixent sur lui. Voyons, on ne t’as pas découvert encore? Ou bien le nouveau style (c’est-à-dire on n’a pas encore découvert mon nouveau style et cel de mes amis). Où vivent-ils? Ils n’ont pas entendu de la Peinture- vers-le-dedans (de la Peinture-en-dehors, ou de la salade en or, de la Tense de l’Importunisme)? (ouah! ouah! On est ici!)… parce qu’au fonde de son coeur et malgré sa rougeur, tous les artistes sait (Histoire de l’art! Où est ton apaisement!) que c’est seulement le monde qui peut lui offrir du suscès.

Un instant il peut former les yeux, l’un et l’autre et peut essayer de se faire croire que son ouvrage est unique et cela est suffisant qu’il sache… qu’il est apprécié par les autres artistes… et que son nom sera écrit en or dans l’histoire de l’art…à la vérité il soupçonne qu’il s’abuse. Que mon nom existe Jésus –Marie-Joseph! C’est-à-dire qu’au moins son nom soit en circulation sur les lèvres des administrateurs des musées, des propriétaires des galéries, des collectionneurs, des mécènes, des membres directorials, des adhérents des curatelles, des mascottes culturelles, sur la point de plume des journalistes – que le diable les emport! qui grouillent autour d’eux… Est-ce qu’on peut faire autrement? –’ Jusqu’ici la citation. Et pendant que nous avons lu ’l’homme intègre’, ’Du Bauhaus à notre maison’ et la ’Ligne aérodynamique candie de couleur du mandarin-gelée’, nous ne pouvons agir autrement à cet époque des théories après la Deuzième Guerre et des exercises encore plus laids.

Il vaut mieux que griffonner l’un sur l’autre.

Les peinture se conservent et le Monde est fondamentalement divertissant.

C’est pour cela que je te souhaite de la sérénité.

Géza Bodolay, D.L.A.

2007, mars, Kecskemét

---

 

Feltöltés alatt!

 

 

---

SZÍVÓS - TRIUMPH

Galerie Kortárs

Kunsthandlung Galerie Kortárs
Adresse: Ungarn 6000 Kecskemét, Rákóczi út 5   Tel: +36-20/9475-404

E-mail: szivos.art@fibermail.hu;     www.festmeny-mutargy.hu

János Szívós
Kunstmaler

Er ist in Kecskemét, am 12. Mai 1947 geboren. Seine Mutter heißt Viski Erzsébet. Er lebt und arbeitet seit 40 Jahren in Kecskemét. Er hat sich weder zur Politik noch Kunstrichtung engagiert. Freisinniger Künstler.

Farben-Thesen
Die Gemälde von János Szívós
Katalin Kopin Kunsthistorikerin
(Új Művészet, XVII. Jahrgang, Mai 2006, auf der Seite 42)


Die Kunsttätigkeit des Kecskeméter Kunstmalers János Szívós wurde kaum vor ein paar Jahren für die Öffentlichkeit bekannt. Vergebens suchen wir seinen Namen in Lexiken oder unter verschiedenen Kunstrichtungen, Gruppen.
Er ist autonomer, selbstbauender Künstler, der weder angenommenen Meister noch Richtunggeber hatte.
In langjähriger Einsamkeit reiften seine Kunstwerke und die neueren zerfraßen ständig die alten Werke.
Szívós schöpft und vernichtet seit 40 Jahren seine Kunstwerke. An den Wänden der Kecskeméter Galerie Kortárs sind nur Schöpfungen zu sehen, die nach dem Jahre 2000 gemalt wurden. Seine früheren Werke helfen uns nicht den Vorgang, seinen Weg, der ihn bishin geführt hat, zu rekonstruieren, wir konfrontieren uns mit der Summierung der Synthesen von seinen 40 Jahren.
Die Farbe ist das Schlüsselwort der Kunst von Szívós. Die Farben verfügen über selbstständigen Ideengehalt, seine plastischen Farbenstreifen spannen den Bildraum unendlich. Trotzdem erlebt man keine instinktive Malerei, sondern minuziöses, ausgearbeitetes, bewust entworfenes Bildbauen.
Überprüft die technischen Auflösungen seiner Kunst ist das Auffallendste, dass er mit Farben als 3- Dimensionen-Material umgeht. „Farbenreliefs” werden geschöpft durch das sogar in vierzig Schichten aufgetragenen Material. Die Fläche seiner Gemälde erinnert uns an die plastischen Muster eines Baumstammes. Dieses Relief-Gefühl wird durch die auf die Bildoberfläche applikierten Rohre verstärkt (Es wird Frühjahr 2005, Reliefs von Atlantis 2005), oder durch Wellpappe (Gefleckte Landschaft 2006).
Seine ganze Malerei ist symbolisch, auf den meisten Gemälden ist die Farbe der wichtigste
Symbolträger.
Die Kopfsiluetten ohne Gesichtszug werden von einer Wolfzahn-Muster- Krone oder vom Glorienschein umkränzt.
Alle durch die Natur inspirierten Bilder zeugen vom großen Gefühlsgrad. Die Schöpfung dieser Werke wurde durch Naturbesorgung und die Angst vor der Auflösung der Natureinheit motiviert. Der Mangel an Harmonie und die Zerfallenheit werden  von den gemalten „Mosaikenstückchen” aneinandergefügten Kompositionen dargestellt (Meerestiefe mit Korallen 2005, Eden 2005). Einige von den durch Naturerlebnis inspirierten Gemälden gelangen sogar bis zur Tranzendent (Wollüstige Landschaft 2006). Von den auf wirklichen Erlebnissen beruhenden Werken sind die spirituellen gut zu separieren.
Der Künstler analysiert hier solche individuellen Ambitionen,die die Möglichkeit schon fast ausspreizen, die Kunstwerke konventionell interpretiert werden zu können.
Diese unabhängige Kunst publiziert konzentrierte Erlebnisse, Thesen über Gefühle, Eindrücke, Beziehungen zur Welt.
Die Kunstwerke von János Szívós werden bisjetzt in zwei Katalogen zusammengefasst. Voraussichtlich findet ein „Lebenswerk”- Ausstellung im Jahre 2007 statt, an der man vermutlich wiedermal eine Summierung findet.

Geborene und Geschöpfte Formen
Ausstellung von János Szívós
Ernő P. Szabó Kunsthistoriker
(Új Művészet, XVI. Jahrgang 7. Ausgabe, Juli 2005, 30-31. Seiten)

Alle Typologien werden nur geboren, damit sie danach von den Erscheinungen der Wirklichkeit gespreizt werden und sie die Kategorien bezweifeln. Zum Beispiel werden von Heinrich Lützeller der Malerei drei Grundformen unterschieden, die elementare, die spielerische und entstehende Formen, mit Erwähnen der vierten Form wird sein eigenes System bereits fraglich gemacht und die versciedenen Formen werden legiert und verändert, damit das Elementare zu spielerisch, das Spielerische zu entstehend, das Entstehende zu elementar werden gestaltet. Es ist so, wenn man vor sich ein Kaleidoskop dreht, dessen Prisma vervielfältigt die Erscheinungen der Welt und in jedem Moment und nach jeder Bewegung anders.

Die künstlichen Formordnungen sind immer unwiederholbar, denn sie wiederspiegeln die Vollständigkeit einer Persönlichkeit, noch dazu werden sie von den verschiedenen Momenten, Farben, Fakturen, in dem Werk erscheinenden Mikro- und Makrodetails, den ständigen Einwirkung der figuralen und nonfiguralen Elementen geboren. Malevics und Menyhért Tóth beide haben aufs Weiße weiß gemalt, fortan die meisten wesentlichen Elemente ihrer Werke sind verschieden, ihre Werke representieren die voneinander so ferne Welt des Bildbaues.

Einige Gemälde vom in Kecskemét arbeitenden Künstler János Szívós sollten den Widerspruch im Zusammenhang der oben erwähnten Typologie beweisen: Die gleichlaufenden Grundformen, ihre ständige Wechselwirkung schöpfen reiche Bilderwelt. In seiner Bilderwelt sind die strukturell-konstruktiven Veränderungen und die Wechselwirkung der monokronischen und kromatischen Details, die Modifikation der Skala und des Verhältnisses, die faktorellen Werten, zu denen noch die ins Werk gebauten fremden Materialien kommen, von wichtiger Rolle.

Wie konnte sich die Welt so formen, so wie wir es in der Gegenwart sehen können, - in ersten Linie dankend den ausgestellten Werken in der Kecskeméter Galerie Kortárs -, davon können die Außenstehenden wenig erfahren. Über die Malerarbeiten von Szívós konnte die Außenwelt höchtens durch einige Gruppenausstellungen erfahren, die Grunde dafür sind, dass sich sein Berufseinsteigen als Autodidakt lange verschoben hat und manchmal der ungünstige Empfang seiner Werke, deswegen hat er auf öffentliche Vorstellung mehrmals für Jahre verzichtet. „Mir habe ich meine Bilder gemalt, danach habe ich neugemalt, sie vernichtet, aber die innere Stimme mahnte mich immer: Male!” – schreibt er in seinem Geständnis, in dem er als seine Meister Rembrandt, Caravaggio, Cézanne angibt. Seine Helfer waren in der Malerlaufbahn die Künstler der Kecskeméter Künstlerkolonie, von denen er die ersten Ermunterungen bekommen hatte.

Über die wichtigsten inspirierenden Erlebnissen sprechen die Titel seiner Werke: Beim Entstehen einiger Bilder hatten die Eindrücke der ewigen Kreislauf der Natur große Rolle (Es ist Winter, Herbstschauer, Sommer), die Reisen (Sommerreise, Reise), während der Reisen entdeckte kulturelle, architektische, kunsthistorische Erben (Venediger Karneval I-II.), die Dynamik einer Großstadt bzw. die Kompositionswerke der Stadtstruktur (Großstadt, Margareteninsel). Statt der Abbildung des Anblickes moduliert er seine Eindrücke mit farblichen und fakturellen Werten, bezüglich formt er nach den Regeln der Bilderkonstruktion um. Da die direkten Anblickelementen auf seinen Werken nur so transmissionell erscheinen, haben beim Geboren, bei der Gestaltung der Werke von Szívós in erster Linie  emotionelle Verhältnisse zur Welt, die Vermutungen, die Visionen Hauptrolle (Reines Gefühl, Schweben, Entrücken, Liebe).

Die meisten in den letzten Jahren geborenen Werke wurden als verschiedene Variationen eines Themas, als Teil der locker zusammenhängenden Serien zustande gebracht. Auf den Stücken der einen Kollektion schaffen die fakturellen Werte der fast monokromen Standebene, bezüglich der Dialog unter den voneinander weit platzierten, mehr oder weniger regelmäßigen aber nicht monotonisch wiederkehrenden farblichen Teilen die Bilderspannung. Auf der anderen Kollektion verdichtet er die starken Farbflecke ähnilch wie die byzantinischen Mosaiken oder die mittelalterlichen Glasfenster, um danach auf den weiteren Stücken der Kollektion die harmonische Bilderstruktur mit einem neuen Skalenwechsel, mit wieder größeren, gleichartigen Farbflecken zersprengt zu werden.

Das Aufzählen der Bildergrundtypen kann die Mannigfaltigkeit der Werke ebenso nicht spiegeln wie auch das Aufzählen der Grundformen. Wir finden noch etliche Werke, - neben den obengenannten Gruppen – die nach einigen Momenten in die eine, nach anderen in die andere Gruppe angeordnet werden können. Auf jedem Fall sind seine Werke, auf die er Rohre gelegt hatte, charakteristisch zu umgrenzen. Damit wurden einerseits die plastisch-fakturellen Werte des Werkes bereichert, anderseits wurde die Komposition mit neuem, besonderem Element erweitert. Noch dazu mit solchem Element, das die organischen Ordnung der Natur heraufbeschwört, damit macht er aufmerksam auf Zusammenhänge, die auch für die Kunst entscheidende Bedeutung besitzen, auf die Einheit des materiellen und geistigen Wertes, auf die Verwandschaft zwischen den von der Natur und der Kunst geschaffenen Welten.

Mein Lieber János,

zu dem Buch deiner Gemälde sollte ich jetzt eine Seite schenken.
Wir können nichts anders, nur das, was unsere Substanz ist: seit Lucifer.
Als abspringender Kunsthistoriker-Student (als aus der Zunft abspringender) habe ich mich vor fünfundzwanzig Jahren mit dem Namen von Tom Wolfe getroffen.
Er hat kein gutes Haar an allem gelassen, genauso wie vor fünfzig Jahren , - in den Universitätszeiten unserer Väter – unser Dezső Szabó.
Es ist nicht schicklich, heutzutage ihn zu zitieren, weil er keinerleien Erwartungen entspricht. Er hat sogar sich widergesprochen.
Es soll also einer von den großartigen Romanschreibern der amerikanischen Journalistik kommen:Tom Wolfe.
„ Der GEMALTE GNADENTROST ist vor dreiundzwanzig Jahren auf Ungarisch bei dem Europa Verlag in der Serie Mérleg erschienen. Ich zitiere, - statt geschreibenem Gnadentrost.
Ich verspreche, es wird vergnügend, wie auch immer das Theater irgendwie ist. Wir können nichts dafür, dass uns der Verdruss von „tout-le-monde” amüsiert.

„ – Nein, der Künstler will sich nicht sehr entfernen… Auf keinen Fall ferner als eine kurze Straße von le monde, von dem bei Balsac so treffend karakterisierten Milieu, von den Menschen, denen – in Mode sein – immer sehr wichtig ist, von der Welt der Aristokraten, Großbürger, Editoren, Schriftsteller, Journalisten, Agenten, Schauspielerstars, niemals fern davon, wo immer etwas los ist…”
…Tout le monde… Alles diese Welt… wie ich „aus allen Richtungen” höre…
Mindesten von denen, die „Zählen”, die „Klugen”, die wenigstens so listig wie klug sind, korporativ.
Der ehrgeizige Künstler, der einen Erfolg erzielen will, von jetzt drehte seinen psychologischen Mantel oft. Sein besseres Wesen musste er in den Dienst der Boheme, der bürgergegnerischen Werten stellen. Er sollte seine heilige Armut anhimmeln, obwohl die Abgase der Fahrzeuge von der Hauptstraße Unten-Manhattan schon damals den Flatterruß auf die krepierten Kakerlaken auf dem Elektrokocher halbfingerdick deckte, bis der Magen des Künstlers zum Frühstück läutete. Noch dazu sollte er den trügerischen Gott von Avantgarde anbeten, bloß dafür, damit er in der Künstlergesellschaft für jemanden zählt, nicht für sonst. Zu dieser Andacht, diesem Eifer wurde noch auch offenes Herz gefordert. Seine Augen musste er offen halten, damit er den Mitglied von le monde nicht verpasst, der eben ihn auffindet. Wurde er doch noch nicht entdeckt? Oder wurde der neue Stil (also der Stil meiner Freunde und von meiner bescheidenen Person) nicht entdeckt? Wo leben sie? Haben sie über das Innerwärtsmalen nicht gehört? (Huh, hier sind wir!) … weil jeder Künstler von seinem ganzen Herzen weiß, wie schamrot er wird (Kunstgeschichte! Ob es Linderung gibt!), dass ihm Erfolg nur durch le monde angeboten wird. Für einen Augenblick darf er seine Augen schließen und er kann versuchen, sich einzureden, dass seine Arbeit einmalig ist, und es ist genug, wenn er weiß…, dass er die Hochachtung der anderen genießt… und sein Name durch die Kunsthistorie mit Goldbuchstaben wiedergeschrieben wird, in der Tat ahnt er doch, dass er sich betrügt. Wenigstens soll ich Namen haben!
Das heißt, zumindest sein Name soll über die Lippe der Museumleiter, Galerieninhaber, Sammler, Kunstfreunde, Mitglieder von Direktionen und Kuratorien, kulturellen Lieblige kommen und über die Schreibfeder der um sie schwärmenden Journalisten – werden sie faulig- . …Also können wir anders tun?” Bisher das Wolfe-Zität. Während wir vom „Bauhaus” bis zum „Unser Haus” auch „Durch und durch ein Mann” gelesen hatten, konnten wir auch seit der Zeit von „Kandierte mandaringeleefarbige Stromlinie” – und in der Zeit von dem zweiten Weltkrieg nichts machen.
Es ist noch immer besser, als wenn wir übereinander kritzeln würden.
Die Bilder bleiben erhalten, die Welt ist aber grundlegend vergnügend.
Dazu wünsche ich Dir herzlich Heiterkeit,.

---

 

---

 

Feltöltés alatt!

 

 

 

---

 

Feltöltés alatt!